Skip to main content

 Az elmúlt időszak viszontagságai ismételten arra ösztönöztek, a jog tehetetlenségét ellensúlyozandó igazság érdekében megosszam küzdelmeim egyes elemeit. Ismételten vállalva ezzel a kizárólag kisemberek számára létező büntethetőség lehetőségét, melyet a hivatali korrupció, illetve alkalmatlanság úgy sző át, mint köztévét a képzelt valóság.

Reményeim szerint a feltöltött dokumentumok további segítséget nyújtanak mind jogi, mind gyermekvédelmi szakembereknek abban, hogyan nem kell követni a Gyöngyösi Gyámügyi Osztály munkásságát, hiszen alkalmatlanságukkal, szakmaiatlanságukkal csodálatosan megalapozták 3 gyermek életminőégét. A gyermekekhez tartozó szülők között szított gyűlölet miatt, ami eme kiváló, majd egy éve húzódó sz...kavarásuknak köszönhető, pedig bizonyosan megkapják az év legjobb gyermekvédelmi részlege címet. Természetesen szoros a verseny, hiszen van minden nap szörnyűbbnél szörnyűbb eset a gyermekvédelem területén. Nagyon bízom benne, egyszer valaki megköszöni ezt az emberileg is kimagasló teljesítményt, mivel jogilag sérthetetlenek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a II. nyomozóhatósági elutasítás, melyben ismételten elismerik az Osztály(ok) alkalmatlanságát, viszont a jog adta lehetőségekkel élve, továbbra is menekülnek a gyermekvédelmi problémák elől. Mind a feljelentés, mind az elutasítás feltöltésre került.

Már régebben feltöltésre került a szakmaiatlanság csúcsát képező eljárásban történő tanú meghallgatásának jegyzőkönyve, mely alapján szülőket uszítanak egymás ellen. Amivel gyűlöletet szítanak, illetve egy későbbi időpontra, a jegyzőkönyv alapján a gyermekek kezébe adják a valóságot. Megmutatva, mennyire aljas, vagy éppen gerinctelenek a felnőttek a fejük felett.

A tanú meghallgatással keletkező valótlan állítások következtében bevontak még egy gyermeket, így kénytelen voltam az igazságot is megmutatni az oldalra feltöltött dokumentumokkal, (peres eljárás miatt nincs feltöltve az érdemi válasz - keresse 2026 január közepén - ), hiszen, véleményem szerint velőjéig korrupt Gyöngyösi Gyámügyi Osztályon senkit nem érdekelt az objektivitás amikor beidéztek egy olyan személyt, aki a pártatlanság mintapéldája lett. Ez, ebben az országban szót sem érdemel. Pártkatona vezető, aki szakmájára már a nyomozóhatóság szerint is alkalmatlan.


Az aktuálisan feltöltött dokumentumok megértéshez, könnyebb átláthatóságához kövesse az ott megadott  sorrendiséget, mely által kirajzolódik a felek indíttatása, cselekedeteinek ok-okozati kapcsolata, és talán a jelleme is.

A folyamatban lévő eljárás miatt, jelenleg nem szerettem volna minden releváns dolgot feltölteni, hiszen mind a csalfa feleség, mind a feleség tetteit évekig elviselő férj tanú vallomására szükségem lesz a folytatáshoz. A dokumentumokból látható, mindkét fél azzal manipulál, hogy a másiktól tudja ezt, vagy azt. A másik állítja ezt, vagy azt. Mivel mindkét féllel szemben büntetőeljárást kezdeményeztem, így számomra kifejezetten előnyös, ha mind a csalfa asszony, mind az évek alatt tekintélyes szarvakat növesztett férj, saját maga mondja jegyzőkönyvbe a hazugságait, mely alapján szembesíteni lehet őket a valósággal. Hangfelvételekkel, írott anyagokkal. 

Nem utolsó sorban, mivel nem először került jegyzőkönyvbe, szeretném végre tisztán látni, volt-e az a bizonyos munkáltatói belsővizsgálat vagy sem, hiszen hivatalosan tájékoztattak, 2 nap alatt lezajlott egy teljeskörű, mindenre kiterjedő vizsgálat, miközben gyámhatósági, illetve bírósági jegyzőkönyvben is lenyilatkozásra került ennek ellenkezője. Mindenképpen szükséges lenne tudni, hogy egy globális vállalkozás jogi képviselője, vagy a hivatalos gyámügyi, illetve peres eljárás  jegyzőkönyveiben megjelenő nyilatkozatok alapja a valóság.


Amennyiben Ön, kedves olvasó rendelkezik, illetve tud fényképet adni számomra a gyermekeimről, azt nagyon megköszönöm, hiszen bár évek óta több ígéret érkezett, hozzám hasonlóan, ezidáig a nagyszülők sem kaptak egy darab képet sem az unokájukról az elmúlt évek alatt. Mivel idén már látni sem láthatják, így mindenképpen szép és kedves karácsonyi ajándék lehetne ez számukra. Anyuka egyik kicsinyes buszúja többek között ez, a fényképet sem adok hozzáállás is. Természetesen ebben is kizárólag a gyermekérdeket keresse a tisztelt olvasó. Elzárni apától, nagyszülőktől, unokatestvérektől. Dokumentumokból látható, ilyen, fényképekre irányuló sikertelen próbálkozásom volt már bölcsőde és óvoda felé is.... Előre is köszönöm, ha tud ebben, vagy bármi másban segíteni. 


Úgy érzem, egy alperesi keresetben (megtalálja feltöltve) szereplő mondatra, mely egy a sok közül,  mégiscsak publikálom válaszom, melyet így alperes, illetve kimagasló tudású jogi képviselője is megismerhet a bíróságra beadandó érdemi válaszom előtt:

A két testvér ismeri egymást, ezen okból nem szükséges a felperes kapcsolattartását bővíteni, hiszen mindkettőnknek, ........ is és nekem is fontos, hogy a testvérek kapcsolatban legyenek egymással. A ....... gyermekeivel és férjével kapcsolatos felperesi tévképzet ugyancsak minden alapot nélkülöz, ............... a férjével, ........al és két gyermekükkel él egy háztartásban. ........ mindkét gyermeket egyformán kezeli, nem tesz különbséget köztük.


Figyeljük a szavak összességét. Ismerős lehet a gyámügyi eljárás jegyzőkönyvéből is. Akár szó szerint is..... A testvérek ismerik egymást... fontos a testvérek kapcsolata........ Az alföldi, Félegyházi lány a férjével és a két gyermekükkel él.......... Érdekes összetétel. Patent jogi okoskodás.

És a kiragadott részlet a tételes érdemi válaszaim közül: 

Ez örvendetes. Sokadik alkalommal tenném fel a következő kérdéseket a feleknek: Hogyan ismerik egymást a gyermekek, ha testvérek? Ki által testvérek? Kire hivatkozva lesznek X. és P. családnevűek?  


És meg is érkeztünk az alperes által is vitatott végcélhoz!


Mind a gyámügyi osztály számára, mind a P egyesület számára precedens értékű lehet az esetem, hiszen olyan dolgot feszegetek, amivel a jelenlegi rendszer nem tud mit kezdeni.

Nem lehet már pl. sokéves Ps rutinnal azt mondani, hogy anyuka "fél" az elrettentő apukától, vagy, hogy anyuka érdeke a fontos és nem a gyereké, hiszen a 15. alaptörvénymódosítás alapján nagyon egyszerű a mondat. A gyermek érdeke az élethez való jogon kívül mindent felülír.

Ez az a kérdés, hogy a gyermekeim ismerhetik-e egymást? Érzi a P egyesület illusztris képviselője, illetve a gyámügy is, hogy ezt nem lehet ma Magyarországon már megkerülni. Érzésem szerint, gyorsan adott is utasítást alperes jogi képviselője, hogy hordják össze a gyerekeket. ezzel kiütve ezt a tételt. Ahogyan markánsan eltért a házaspár utolsó nyilatkozata az addig nyilatkozottaktól. Meg sem említve, hogy alperes elment nyilatkozatot tenni egy számára kívülálló gyermek ügyében folyó eljárásba, ahol kizárólag a jelen eljáráshoz megfelelő mondatok, állítások szerepelnek. Lejáratni, megvádolni, végleg kiforgatni. Mindezt olyan mondattal kezdve, hogy "nem vagyok elfogult". A nyilatkozatban tett állítások alapján feljelentést tettem a Hevesi Járási Bíróságon.

Nem hiába nem zárta le az eljárást a gyámügyi osztály, hiszen a gyermeknek joga ismerni a származását. Az anyakönyvi kivonatba bele kell kerüljek. Amennyiben elutasították volna, abban az esetben nagyon nagy eséllyel a közigazgatási bíróság adott volna igazat. Ezt tudták. Többszöri nyomóhatósági dokumentum igazolja cselekedeteik rosszindulatát. Az időhúzás azért volt, mert azt követően tudnám megtámadni az apaságot. Azt viszont már a gyermek 2-3 éves korában nem tudom végig vinni. Mivel a fiam ügyében 2025 február hónapjától folyt az eljárás, nagyon markánsan szembe tűnt az eljárásban, ................, illetve férje, .................... nyilatkozatainak irányultsága, azok milyensége. Az alperessel történő összejátszás időpontjától láthatóan megérkezett, és felfedezhető egy olyan "okos" jogi képviselő, aki immár összefogta, névtelenül is központosította a felek nyilatkozatainak tartalmát, mely alapján azok kizárólag egymásra építve, az addigiaktól eltérően, ugyan azon állításokkal próbáltak képzelt valóságot felállítani, illetve arra építeni a kívülállók hangulatát. Ez annyira nem sikerült, hogy a második hivatali visszaélés miatt tett feljelentésem időpontjában, az Ákr.-ben szabályozott 60 nap helyett, egy korrupt osztály kizárását követően, akik láthatóan segítették a békét, igazi szakmai alapon, jelzésem ellenére behívták alperest tanúskodni, amivel még több gyűlöletet generáltak az ellenérdekelt felekben. A gyöngyösi korrupt osztályt kizárva, a Hevesi gyámügyi osztály felfoghatatlan, vagy csak szánalmas 223 nap elteltével döntést hozott. Eseti gyámot rendet ki, aki 2025 november elején be is adta a keresetet a Gyöngyösi Járásbíróságra, mely eljárásnak kezdő napja 2026.01.12.


A kérdés tehát egyszerű: .......vel kapcsolatban állok, ha nem lesz közös felügyeleti jog, akkor is. ........ ismeri a fiam. Tudja, hogy az én fiam. Megkérdezi miért X a családneve és miért más az apukája, ha nem én vagyok az. Azaz a két anya? vagy jogi segítségük nem teljesen gondolta patentul végig ezt. Láthatóan próbálnak jogi segítséggel menekülni a helyzetből. Abból, melyre jelenleg senkinek sincs rutinja, tapasztalata. Kirajzolódik ez az ellenkérelemben felépített folyamaton. Az évek óta, patentul, mondhatni egyesületi szinten működő, apák eltüntetésére, lejáratására, gyermek életéből jogi kizárásra felépített közösségi rutin már nem működik zökkenőmentesen. Ez egyre látványosabb feszültséget generál bárkiben. A jogi képviselőben véleményem szerint markánsan felfedezhető ez a folyamat. Az állami apparátushoz köthető gyermekkekkel kapcsolatos botrányok napi szinten rombolják a regnáló "bátrakat, ahogyan önmagukat hívják". Ilyen botrányos gyermekvédelmi rendszerrel, választások előtti hatalomféltés közepette nehéz egy hozzám hasonló apa ellen eltiprási rutint játszani a régi, bevált módszerekkel. Természetesen a gyermekérdekeket is messziről néző jogi szakemberek, a teljes apparátust megmozgatva fognak bármi áron jogi kiskaput keresni a megsemmisítésemre. Természetesen aranyrudakba mérhető büntetéssel díjazva tetteimet. Ezzel semmi probléma. Mindenkinek vannak elvei. Kinek ilyen, kinek olyan. Van akinek a hatalom és a bosszú mentén épített, és van akinek az igazság mentén. Mondhatjuk, mindig a jog és hatalomvágy győz az igazság felett. Sajnos, itt is ennek lesz nagyobb valószínűsége, viszont a gyermekek idővel látják majd, milyen is volt a szülők személyisége. Mit tettek értük, vagy ellenük. Ennek megítélése jelenleg, illetve évek múlva sem jogszabályokban és büntetésekben alapján mérik a gyerekek és a történetet ezen oldalakon keresztül megismerők. 



Ismét egy szebb nap reményében kezdtem a napom, amit sajnálatos módon, a hivatali visszaélés miatt tett feljelentésem elutasítására hivatott határozat elektronikus tárhelyemre történő megérkezése gáncsolt el.

A határozatban mára semmi, de semmi olyan dolog nem szerepel, aminek bármi köze is lenne a valósághoz.

Sokadik alkalommal kell konstatálnom, ez a rendszer olyan szinten rohad, ami már említeni sem érdemes. Csekély jóindulattal elhiszem, hogy nincs a nyomozóhatóság kezében olyan jogkör, ami alapján nyomozhatna.

Ehelyett, már nem első alkalommal kapom meg írott, pecsétes formában azt az általam már rég ismert információt, miszerint a Gyöngyösi Gyámügyi Osztály által folytatott eljárásban minden létező hibát elkövettek, amit csak lehetett. Nem első alkalommal ismerik el a tényt, miszerint az eljárás 60 nap helyett 200 és apró nap alatt megoldotta, hogy elvegyenek tőlem minden lehetőséget, ami a nyomorult, alkalmatlan, véleményem szerint velőjéig romlott és korrupt osztály, élükön a vezetőjükkel végzett aljas tevékenysége nélkül rendelkezésemre állt.

Nem első alkalommal ismerik el, hogy ebben a rendszerben a korrupt, alkalmatlan hivatalnokok kizárólag abban az esetben buknak el, mely esetben önmaguk írnak, önmaguk ellen egy feljelentést, amiben elismerik törvénytelen cselekedetüket.

Undorral kezelem azt a törvényt, ami szánt szándékosan gátolja a felelősségre vonás bármely lehetőségét.

Gusztustalan és felháborító. Majd tudatosul bennem a tény, miszerint nem véletlenül lettünk a legkorruptabb ország. Nem véletlenül menekülünk az európai ügyészség elől. Nem véletlenül olajmaffiózó a testület vezetője.

S mint gyorsvonat érkezik a felismerés, engem, mint senkit, mint egyszerű állampolgárt, ugyan ez a nyomozóhatóság tipor el egy perc alatt, mert a saját, narancsos birodalomba bújtatott korrupt, alkalmatlan hivatalnokokkal ellentétben, a kisembert bátran, és hatékonyan lehet tönkre tenni.

Fel is rémlett, immár 10 hónapja bohóckodnak egy nyomozással, ami addig nem volt képes eljutni, hogy bárkit kihallgassanak, bárkit meggyanúsítsanak. Helyette magával a ténnyel, miszerint van nyomozás tesznek tönkre embereket, gyermekeket.

Sokszor fogalmaztam már meg, és sajnos még sok alkalommal meg is kell, a rendszerben található, munkájukra alkalmatlan hivatalnokok, jogi személyek elérték, hogy esetünkben felnőttek oly mértékben gyűlöljék egymást, ahogyan a véleményem szerint nyomorult és gerinctelen személyek nélkül önmaguktól ezt nem tették volna meg.

Ugyan úgy sokadik alkalommal kérem, amennyiben Ön, kedves olvasó, gyermekkel kapcsolatos munkát végez, abban az esetben tanuljon ebből az esetből is, hogy hogyan NEM TESZÜNK TÖNKRE EMBEREKET, GYERMEKEKET.

Amennyiben csak egy ilyen személy is tanul, okul az esetemből, abban az esetben számomra már megérte a küzdelem és a vélhetően nem csekély büntetés, amit eme gerincesnek nem mondható rendszer fog kiszabni rám amiért be merem mutatni az igazságot.

Ismételten kaptam egy nyomozóhatóság által kiadott, hivatalos dokumentumot, amivel mehetek a sóhivatalba. Sokadik alkalommal leírják, a rendszer kárt okozott. Tönkretett, de ez van, tűrjem el.

Hazaérve, postaládában kettő darab postai értesítő jelzi számomra, valami ismét történt a gyermekek érdekében folytatott, lassú, ámde gyötrelmes küzdelemben.

Mindkét értesítésen az Egri Járásbíróság számait olvasom, így tudom, ez a felsőbbrendűséget képviselő anyukával folytatott küzdelemmel kapcsolatos.

Zárás előtt érkezem a postahivatalba. Átveszem az ajánlott leveleket.

Már meg sem lepődőm azok tartalmán. Nem oly régen, pár hónapja volt a perfelvételi ülés, melyen alperes jogi képviselője olyan performanszt adott elő, ami ma is megdöbbent. Ahogyan alperes nyilatkozata is megér egy rácsodálkozást, miszerint lenyilatkozta, éveken keresztül szándékosan gátolta a kapcsolattartást. Amennyiben nem olvasta a csodás mutatvány kivonatát, abban az esetben megtalálja előző blogbejegyzéseim között (egy peres nap tanulságai).

Mindkét levélben egy-egy, alperes által nem biztosított kapcsolattartásra vonatkozó, végrehajtási kérem fellebbezése szerepel.

Ülök a kocsiban és már csak nevetni tudok az egész helyzeten, hiszen annyira abszurd, és annyira gyermekellenes, felsőbbrendűséget, bosszúvágyat tükröző keresetek, amiket az általam olyannyira nem tisztelt jogi képviselője a csúcsra járat.

A fellebbezés nem támadja azt a tényt miszerint alperes ne akadályozta volna a kapcsolattartást. Immár a tisztelt bíróságba próbálnak kétlábbal beleállni.

Az indokolás alapján a bíróság az egyiket ezért, míg a másikat azért nem úgy, és abban a formában ítélhette volna meg.

Gusztustalan, gerinctelen, embertelen. Véleményem szerint, az emberséget hírből sem ismerő, bosszúvágytól hajtott alperesi jogi képviselő, és természetesen hasonló, felsőbbrendűséget képviselő, szellemvilágot kergető alperes produkálja magát 1*3óra, illetve 1*4 óra kapcsolattartáson. Már nem is csodálkozva azon, miszerint büntetni úgy próbálnak, hogy a jogi képviselő aranyrúdban méri minden szavának tiszteletdíjját, amit bosszúvezérleve le kell verni azon az apán, aki nem akarja elfogadni, hogy az anya évek óta, bűncselekményt elkövetve, nem tart be bírósági határozatot. Véleményem szerint szánalmas és gusztustalan. Bármi áron ellehetetleníteni a szülők közötti kommunikációt. Hosszútávú haragot generálva, ami tönkreteszi a gyermekük életét. Zseniális. Gyomorforgató. 

Megtekintettem azt a bizonyos egyesületi oldalt. Olvasatomban, esetenként a gyermek érdek is számít, de inkább mégsem az az elsődleges. Dehát ez van ha férfi és gyermekellenes jogi képviselővel vera sors.

Kérem, amennyiben Ön, az általam cseppet sem elfogulatlanul megfogalmazott véleményemen túljutva fel tudja fedezni az általam nem talált gyermekérdeket, abban az esetben jelezze azt felém.

Szeretném megérteni, hogy ezen performanszok hogyan támogatják a gyermek érdekeit.

Természetesen ezen mondatok megjelenését követően milókban mérhető lesz a kivagyiság generálta bosszúvágy érdekében keletkező jogi retorzió költsége.

Látjuk. Egy gyermekkel kapcsolatos perben lassan mindenki, azaz felperes, alperes, bíróság, többet foglalkozik a nagyon ismert jogi képviselő bosszúhadjáratával, mint azzal a szerencsétlen gyermekkel.

S mivel pontosan az adott jogi képviselőtől tanulhattam meg a büntetlenség, számon kérhetőség védőpajzsaként használható, bármit felülíró kijelentést, így gyorsan redukálnám jövőbeli, aranyrúdban mérhető veszteségeimet és kijelentem, a jogi képviselő és hozzá kapcsolható egyesület dokumentumokból is láthatóan nem férfi és nem gyermekellenes. Fenti sorok kizárólag egy fikcióban szereplő egyesület, fikciós jogi képviselője, akinek láthatóan a valóságban semmi köze az alperes jogi képviselőjének felkészült, korrekt, gyermekérdeket maximálisan figyelembe vevő, feleket békíteni szándékozó valós személyétől. Az oldalon fellelhető anyagok, mondatok, melyek alapján személyével bármilyen félreértés következtében összekapcsolhatóak, azok mind, mind csak a véletlen művei, így kizárólag fikciók.

A bírósági jegyzőkönyvekben, keresetekben megjelenő mondatok, jelzések pedig tények. Ott a fikció sok esetben meginogni látszik. Természetesen személyem kizárólag a saját tapasztalásaim alapján alkotott véleményét tudja kifejezni, leírni. Semmiképpen sem kapcsolható össze ez a személyes vélemény az adott személy munkásságával, hiszen arra vonatkozóan, legnagyobb szerencsémre, semminemű információ nincs a birtokomban. Egy hangos gondolatot hagynék itt... "Csak remélni tudom, hogy a gyermek érdeke bármikor is többet ér, mint a felek egymás elleni uszítása, ami hosszútávon fog kihatni a gyermekre"

Miközben morbid, hogy az alperes által elismert, nem betartott kapcsolattartást jogi kiskapukkal ki lehet forgatni. Mi ez, ha nem a jog öngólja.  




A gyámügyi rendszernek 2025.10.07. napján, a jogszabályban, adott eljárástípusra meghatározott 60 nap helyett 223 nap leforgását követően sikerült kiadnia egy határozatot, mely 2025.10.14. napján vált véglegessé, mely alapján eseti gyám került kirendelésre.

Az eseti gyám legjobb tudásom szerint benyújtotta a keresetlevelet a Gyöngyösi Járásbíróságra, ahonnan izgatottan várom az idézésem.

A kedves olvasó emlékezhet arra a tényre, miszerint a Gyöngyösi Gyámügyi Osztályt több mint véleményes módon megmentette a felettes szerv. - A kizárási kérelmem napján hihetetlen módon a Gyöngyösi Osztály is kérte a saját kizárását- Ezt követően feljelentéssel éltem a Gyöngyösi Gyámügyi Osztállyal szemben, amit a nyomozóhatóság ismét érdekes módszerrel utasított el - elismerték, hogy nem tartották be a szabályokat amivel kárt okoztak, viszont nyomozni nem szerettek volna az ügyben.

Az eljárás későbbi szakaszában feltettem én azokat a kérdéseket, amiket a nyomozóhatóság nem szándékozott feltenni az általa védendő Gyöngyösi Gyámügyi Osztálynak. Több mint érdekes, mondhatni szakmaiságot nélkülöző a valóság, mellyel a Gyöngyösi Gyámügyi Osztály magát a gyermekvédelmi kötelezettségét tiporta a sárba az eljárásban elkövetett korrupció? oltárán.

Érthetetlenül figyelhetjük a kijelenthetően gyermekek védelmére alkalmatlan rendszer logikáját, mely alapján, az eljáró Hevesi Gyámügyi Osztály hivatalból eljárást indított amely a kiskorúak védelembevételére irányul. Mindezt tette abból az információból, amiből a Gyöngyösi Gyámügyi Osztály SZÁNDÉKOSAN NEM AKART, vagy NEM VOLT KÉPES. Az érthetetlenség fokozódik, amikoris a Hevesi Gyámügyi Osztály visszaadja az általa indított eljárást, a nyomozóhatóság által is alátámasztottan alkalmatlan Gyöngyösi Gyámügyi Osztálynak, akik a lehető leg alaposabban, korrektül fogják lefolytatni az eljárást. Mindezzel igazolva, hogy eddig alkalmatlanok voltak. Igen! Jól gondoljuk. Ez az eljárás azelőtt fog eredménytelenül lezárulni, mielőtt elindult volna, hiszen önmaguk ellen kellene vizsgálatot folytatniuk.

Az értesítést megkapva, beadványt nyújtottam be a felettes szervhez, mivel láthatóan nevetséges, illetve jogi ellentmondásos a vizsgálat lefolytatása azon az Osztályon, ahol alkalmatlanok a hivatásukra. Ahol ezt Önmaguk hónapokig nem kívánták kivizsgálni.

Ugyan ezen lendülettel, ismételten feljelentéssel éltem a Gyöngyösi Gyámügyi Osztállyal szemben. Tény, hogy egy másik Gyámügyi Osztály olyan miatt indított eljárást, amivel a Gyöngyösi Gyámügyi Osztály hónapokon keresztül sem kívánt foglalkozni. Az első feljelentésemet a Gyöngyösi Rendőrkapitányság hatáskör hiánya miatt továbbította a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányságra. Jelen feljelentésemmel kapcsolatban ilyen értesítést a mai napig nem kaptam, így csak arra tudok gondolni, fektetik a feljelentést mindaddig, míg nem sikerül kimenekíteni az alkalmatlan Gyámügyi Osztály kollégáit a felelősség alól.


Nem is szabad ezen csodálkoznunk, hiszen a Gyöngyösi kerületet koordináló Horváth László, kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos a Gyöngyösi TV által élőben sugárzott, Vona Gáborral tartott vitáján a következőt tudta mondani egy szakmai kérdésre: "majd a „miniszterelnök úr” eldönti, alkalmas-e a feladatra".

Így már érthető a Gyöngyösi Gyámügyi Osztály hozzáállása is a feladathoz. Véleményem szerint itt sem szakmai, inkább pártállami, politikai pozícióktól hemzseg az osztály. Érthető már számomra is az a bármi áron meg kell védeni az adott személyeket hozzáállás mind a felettes szerv, mind a nyomozóhatóság részéről. Érthető, hiszen egyazon "Kedves Vezető" csapatához tartoznak.


Azt gondolom, a reménytelen küzdelem, mellyel bármi áron próbálják menteni az alkalmatlan Gyöngyösi Gyámosztályt az a Hevesi Gyámügyi Osztály határozatában éri el a csúcspontját.

Míg a felettes szerv legalább úgy próbálta menteni az alkalmatlan Gyöngyösi Gyámügyi Osztályt, hogy a határozatában leírta, nem csak az ügyfél kérte a kizárását az osztálynak, hanem pont azon a napon az osztály is kérte azt önmaga ellen, addig a Hevesi határozatban csak annyi szerepel, "A Gyöngyösi Gyámügyi Osztály kérte a saját kizárását". Igen. Az ügyfél itt már nincs a képben. Belőlem kizárólag a szekunder szégyenérzetet váltja ki az immár csúcsra járatott menekítési próbálkozás.


Mindenképpen figyelemreméltó az általam már megszületése előtt kérdéseket felvető,  tanú meghallgatásról készült, HE-06_GYAM_01235-63_2025 számon iktatott jegyzőkönyv, mely kiválóan mutatja a rendszerben dolgozók teljes mértékű alkalmatlanságát a gyermekvédelem terén. A jegyzőkönyv megszületése oly mértékben ásta alá egy eljárástól független gyermek hosszútávú jövőjét, amit mindenképpen tanítani szükséges az utókor számára. A jegyzőkönyv megszületése előtti időszakban szülők bár nem zökkenőmentesen, de mégis együttműködve élték napjaikat.

A jegyzőkönyvben megfogalmazott, rögzített mondatokat követően eljutottak oda, ahová eme „gyermekvédelmi rendszer” nélkül nem sikerült volna.

Már a kezdet is csodálkozásra késztethet bárkit, hiszen a nyilatkozó, aki 3 éve küzd a hatalomvágya oltárán a „csak az enyém a gyerek” küzdelmével, miközben peres eljárást kezdeményeztem ellene, az az anyuka azzal a felütéssel kezd, miszerint –„elfogult nem vagyok vele szemben”. Majd ezt követően, oldalakon keresztül minősít, miközben olyan megfogalmazások születnek, miszerint „nem szükséges a gyermekek életébe”

Érdekes momentumként ordít a nyilatkozatból, hogy minden egy dologra épül. Olyat mondani, olyat nyilatkozni, kizárólag olyat hazudni, amivel védeni lehet az évek óta általa folytatott bűncselekmény sorozatot, miszerint bírósági határozattal ellentétben – SZÁNDÉKOSAN NEM HAJLANDÓ – betartani az abban foglaltakat.

Érdekes mentés ez. Bűncselekményt követek el, de megmagyarázom, és kikérem magamnak, hogy támogassanak.

Természetesen magánvádas feljelentés lett az eredménye, ami ugyancsak hónapok óta nem halad egyről a kettőre. Csodálatos, hozzáértő cselekedet volt ez a gyámügyi osztály részéről, hiszen már teljes a gyűlölet, hiszen jegyzőkönyv született arról, hogy anyuka el akarja venni még a másik gyereket is az apától, miközben a saját lányát is megfosztja a jogaitól. Természetesen arra tökéletes, hogy bárki számára látható legyen egy bosszúálló anya cselekedetinek határtalansága, amit majd a gyermekek fognak díjazni pár év távlatában.


Minden élethelyzetben eljön a pillanat, amikor azt érezzük, a rögvalóságot kis időre hátrahagyva, szükséges áttekintenünk az aktuális állapotot. Nem volt ez másképpen esetemben sem. Érett a vágy bennem, hogy kiszakadjak a reménytelen küzdelmem helyszínéről. Markáns távolságra vágyva, csatlakoztam barátaimhoz egy Floridai út erejéig.

A sors kiszámíthatatlan szépsége minden esetben bizonyítja számomra, amikor a reménytelen helyzet miatt csökken a küzdeni akarás, abban az esetben történik egy olyan visszacsatolás, mely újabb lendületet ad.

A töméntelen gáncsolást, pártatlan hozzáállást tanúsító gyámügyi rendszertől elszenvedett károkozással a hátam mögött, reményvesztetten készültem az utazásra.

Az utazás előtti este érkezett a jogi képviselőm tárhelyére az értesítés, miszerint eseti gyámot rendeltek ki a gyermekemnek, kinek feladata a felszarvazott férjet „kisatírozni” a gyermekem anyakönyvi kivonatáról. Ugyancsak adott napon érkezett a lányommal kapcsolatos végzés.

Éreztem, jó az út, amin járok, hiszen az ellenérdekelt felek oly mértékben süllyedtek az elképzelhető minimális szint alá a gyermekek kárára, melyet képtelenség nem felfedezni minden nyilatkozatban, dokumentumban.

Elképzelhetetlennek tűnt, viszont a reptérre érve tiltottam a számom. Tudtam, teljes hírzárlat szükséges a töltődéshez. A szám aktiválása a hazaérkezés napjáig váratott magára. Utazásom kezdetén fantasztikus embereket ismerhettem meg a 27. alkalommal megrendezett Árpád-kupán. Eme élményt követően egy zsúfolt, felejthetetlen időszak következett, melyből kapcsolatokkal gazdagodva, mentálisan feltöltődve, újult erővel térhettem vissza a gyermekek érdekében folytatott küzdelmembe. Láthatóan egyre nagyobb kellemetlenségeket okozva ezzel az ellen oldalon álló személyeknek.




Az élet nagy tanulságával is szembesülhettem az Everglades Airboat Tourt követő aligátor show alkalmával. Maga a tény, miszerint a problémákat generáló személyektől 8700 km távol, más kontinensen szívod magadba az adott nap élményei adta boldogsághormonokat, abban az esetben, a legváratlanabb helyről kapsz egy égi jelzést. Valamit, ami érezteti, bár fizikailag távol vagy a küzdelmed helyszínétől, van valami, ami sokkolva emlékeztet az otthonhagyott helyzetre.


A történet kellemes csattanója maradjon sejtelmes félhomállyal burkolt állapotban




2025.09.17.-én ismét olyan tapasztalást voltam kénytelen megélni, mely csak tovább erősíti bennem azt az elképzelést, miszerint ebben a nem éppen tökéletes jogi környezetben nem kevés a jellem nélkül, gyermekellenes nüánszokat bemutató, mégis gyermekkel kapcsolatos eljárásokban nyerészkedő. Az alperes által, eljárás előtti utolsó pillanatban beadott dokumentumokra nem volt lehetőségem reagálni, így az azokban megfogalmazott hazugságokra, lejáratásokra vonatkozóan sem. Ennek tudatában vártam az eljárás indulását. Mivel az eljárás felfüggesztésre került, nincs lehetőségem érdemben reagálni eme gyomorforgató beadványra, melyet feltöltve megtalál az Egri Járásbíróság szekcióban.

Egy dologra mégiscsak ki fogok térni a posztban, mivel lassan, de biztosan ez az eljárás nem a gyermekről fog szólni, hanem a véleményem szerint vérig sértődött alperesi jogi képviselőről, aki nem képes elviselni semmi nemű ellentmondást, ami a személyével kapcsolatban bárkiben is megfogalmazódig. Ez teljes mértékben felfoghatatlan és abszurd is egyben számomra. Személyével kapcsolatos jelzések, érzések, állítások megjelennek mind a felperesi, mind az alperesi beadványokban. Olvasva a tárgyalást követően megkapott ellenkeresetet pedig csak erősödik bennem az érzés, miszerint az alperes jogi képviselője eme pernek az alanya a gyermek helyett.


Amennyiben nem olvasta eddig a feltöltött anyagokat, abban az esetben, a könnyebb állásfoglalás kialakítása végett javaslom ennek pótlását.


Fontos tudni, a tárgyalásról hangfelvételt készít a bíróság, így lentebb közölt sorok tények.


Mint minden tárgyalás első szakaszában, most is ismertetésre került a felek által, bíróság részére benyújtott iratanyag. Már az iratanyag ismertetése közben flegmán, sértődötten jegyezte meg az alperesi jogi képviselő, hogy az aktuálisan felsorolt felperesi beadványt egyáltalán hogyan adhattam be. A számonkérés egyszerűen magyarázható. Jogi képviselő áprilisban történő megérkezését követően, hasonlóan a 2022-es eljáráshoz, ügyvédi titokba bújtatott üzenetekben ecseteli sajátos, normál gondolkodással nem éppen emészthető véleményét az apai, illetve gyermekjogokról, melyeket én keresetemmel együttesen benyújtottam.

Valahonnan ismerős lehet az érzés az olvasóban is, hiszen nap, mint nap találkozunk ilyennel ebben a rendszerben. Nem az a probléma, hogy miként gondol adott dologra, vagy az, hogy mennyire ellentétes mondjuk az a gyermek érdekével. A probléma egyszerűen annyi, hogy ez kiderült.

Nem is kellett sokat várni a következő kirohanásra. A tárgyalásról készült bírósági hanganyag rögzítette, alperes jogi képviselője, már az eljárás elején flegmán, felsőbbrendűséget sugározva, többször megismételve vágta oda felperes jogi képviselőjének, az ne harcoljon felperesért, amennyiben felperesnek nem tetszik, hogy alperes gátolja a kapcsolattartást, abban az esetben az kezdeményezzen végrehajtási eljárást.

Tanúpadra szólításomat követően, irányomba tett kérdései hasonló stílusban, lekezelően érkeztek a mit gondolok én arról, mit okoz a gyermeknek, ha nincs az apa az életében, miközben természetesen egy a cél. Kialakítani a nem éppen jó apa képet. Mindezt úgy, hogy közben egy cél vezérli, kibillenteni az ellenérdekelt felet a komfortzónából, bizonyítva ezzel későbbi apai alkalmatlanságát.

Számomra felfoghatatlan, gyomorforgató ez a rutin, hiszen azzal támadt, nem a gyerek érdeke, hogy ne legyen apja, miközben pontosan az volt anno, illetve jelen eljárásban is a célja, hogy annak a gyereknek soha ne legyen apja.

Már ezen időpontig is látható volt, alperes jogi képviselője saját személyét ért támadásának vette keresetemet, illetve megfogalmazott érzéseimet, mely alapján véleményem szerint mára tiszteletdíj nélkül eltiporna, eltiltana a gyermek életéből, az őt ért támadások válaszaként keletkező megtorlás, bosszúvágy oltárán.

Tény, a bírósági felvétel ugyancsak rögzítette, jelzésemre, miszerint indítottam végrehajtási eljárásokat, illetve az általuk is benyújtott, általuk mindent megoldani vágyott videóanyag sem váltja be a hozzá fűzött reményeket, a felismerés tized másodpercnyi időszaka alatt eltűnt a felsőbbrendűség adta kellemes közérzet, melyet a kézzel fogható düh, arrogancia vett át mind hanglejtésben, mind hangszínben, stílusban.

Mind ott helyben, mind azóta is ugyan azon gondolatok forognak fejemben. Amennyiben a jogi képviselők rutinja, hogy a kibillentett felet jellemében, későbbi képességeiben szükséges alacsonyítani, alkalmatlannak bemutatni, egy ilyen helyzetben, akkor az ott kialakult, adott szituációban megállapíthatta a bíróság, hogy az alperes jogi képviselőjéből kitört viselkedésforma vagy valóban jellemi, illetve egyéb alkalmatlanságát mutatta egy személynek, vagy elfogadta azt, hogy ez egy emberi reakció, amin az alperes jogi képviselője, aki láthatóan egy csodálatosan rutinos jogi szakember, sem volt képes felülkerekedni. Személy szerint bízom a második, azaz a helyzetre adott normál emberi reakció változatban, mert a gyermekre nézve is szörnyű lenne, ha véleményem szerint egy szakmájára alkalmatlan, viszont országos jogi támogatottsággal bíró jogi képviselő forgatna ki a gyermekem életéből holmi felsőbbrendűség, férfi és gyermekellenesség oltárán. Az ok-okozati összefüggés számomra egyértelmű. Amennyiben apuka kibillenthető, azaz hangosabb, idegesebb, flegmább, stb. lesz egy-egy okosan feltett kérdéstől, ami alapján alkalmatlannak próbáljuk beállítani mint embert, mint apát, abban az esetben ez fordítva is igaz kell legyen, így ebben az esetben, sarokba szorított apukákhoz hasonlóan,  a jogi képviselő mind emberileg, mind szakmailag alkalmatlan. Természetesen lehet, ez csak a hozzám hasonló halandóra igaz, miközben a jogi képviselőket védi valami természetfeletti védőpajzs.


Érdekes volt megtapasztalni, ahogyan alperes, a tanúpadon állva, majd minden jellemképet a másik anyukára hivatkozva állított rólam, miközben ELISMERTE, EDDIG SZÁNDÉKOSAN GÁTOLTA A KAPCSOLATTARTÁST. Mentségére érdekes, illetve frappáns mentőövet talált ki. FELPERES EZT NEM IS ERŐLTETTE ANNYIRA.


Értetlen tekintettel néztem és hallgattam alperes valóságtartalmat nélkülöző mondatait, miközben azon gondolkodtam, majd két éve, ugyan ezen bíró hozta a kapcsolattartásra vonatkozó szabályozást.

Alperes pedig a szemébe mondja, ő már pedig nem tartotta ezt be, de hajlandó rá, hogy talán ezt követően megtegye azt.

Ezt követően pedig kéret, követelte, az ő elképzelését kövesse a bíróság az eljárásban, aminek betartását természetesen maradéktalanul elvár a felperestről, azaz tőlem. Itt már mosolyogva hallgattam az alperest. Nem sokkal később arra lettem figyelmes, hogy hangos kacaj tört ki belőlem a hallottak reakciójaként.


Kérem tisztelt olvasót, az alperesi beadványok valóságtartalmát ne vegyék készpénznek mindaddig, míg nem tudják elolvasni a felfüggesztés miatt csak később érkező, érdemi beadványom. Kérem ezt azért is, mert a gyámügyi, illetve a két ellenérdekelt egymás eljárásaiban történő, egymásra hivatkozása miatt is magánvádas eljárást kezdeményeztem az illetékes járásbíróságokon.